Nemzetközi dzsessznap

2014. április 30-án fél tucat város klubjai Debrecentől Nagykanizsáig kitárják kapuikat és ingyen várják közönségüket és mindenhol jazz fog szólni. Összesen 21 helyszínen lesznek koncertek április 30-án a nemzetközi dzsessznap magyarországi eseményein.

Budapest mellett hat vidéki és három határon túli városban nyolcvan magyar és külföldi előadót láthat a közönség az ingyenes rendezvényen.

jazz-day

“A dzsessz nem rétegzene Magyarországon. A Jazznap.hu üzenete, hogy a műfaj virágzik és jól van nálunk is, megérdemli a figyelmet és a támogatást” – hangsúlyozta Zipernovszky Kornél újságíró, a magyarországi Jazznap.hu egyik ötletgazdája a keddi sajtótájékoztatón a Budapest Music Centerben (BMC).

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO Herbie Hancock világhírű zenész javaslatára 2011-ben nyilvánította április 30-át nemzetközi dzsessznappá. A világszervezet akkori parlamenti elnöke a Magyarországot képviselő Bogyay Katalin volt, és az UNESCO közgyűlése előtt Párizsban a tavaly elhunyt zongoraművész, Vukán György adott koncertet. A nemzetközi dzsessznap központi gáláját 2012-ben Isztambulban tartották, idén Oszakában lesz.

(tovább olvasom…)

Jimi Hendrix fesztivál 2014. Wroclaw

Categories: Rendezvény ajánló
Comments: 1 Comment
Published on: 2014.04.18.

Minden évben megrendezésre kerül Lengyelországban az a Jimi Hendrix emlékére létrehozott fesztivál, ahol újra és újra próbálják megdönteni azoknak a létszámát, akik egyszerre játsszák el a Hey Joe című nótát:

A fesztivált Thanks Jimi Festival néven Wroclaw-ban, Lengyelországban tartják és a legnagyobb gitár-zenekar célja, hogy megdöntse a világrekordot.

Minden évben körülbelül 7000 gitáros gyűlik össze, hogy tisztelettel adózzanak a gitár ikonnak az által alkotott klasszikus dallammal, a Hey Joe-val. A legnagyobb gitár zenekar a World Record Academy szerint világrekord: www.worldrecordacademy.com A Guinness világrekordot 2003 óta, minden év május 1-jén megpróbálják megdönteni. A www.GitarPengeto.hu célja is az, hogy felhívja a figyelmet erre az eseményre. Egyébként a rendezvényre rengeteg gitárost meghívnak.

A rendezvény szlogenje: “Te is segíthetsz megtörni a rekordot. Csak gyere el egy gitárral, vagy egyéb pengetős hangszerrel a piactérre május 1-jén és tudd hogyan kell eljátszani öt egyszerű akkorddal a “Hey Joe”-t.

(tovább olvasom…)

Csík zenekar koncertjei

A Csík zenekar Kossuth-díjas magyar népzenei együttes, 1988 óta a magyar népzenei élet egyik meghatározó szereplője. Az eltelt két évtized alatt több rangos zenei díjjal jutalmazták a kecskeméti formációt. Munkájuk elismerését jelzi a Fonogram díj, melyet 2007 elején érdemeltek ki legutóbbi, azóta aranylemezként számon tartott „Senki nem ért semmit” című albumért világzene kategóriában.

A CSÍK ZENEKAR LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJE

2014.04.23 19:30
Helyszín: Művészetek Palotája
Város: Budapest

CSÍK ZENEKAR + RÚZSA MAGDOLNA KONCERT

2014-05-11 18:00:00
Helyszín: Klauzál Gábor Művelődési Központ
Város: Budapest

További koncertek:

(tovább olvasom…)

Závodi Gábor, 50 Hang születésnapi koncert

Egyszeri és megismételhetetlen, kötetlen hangulatú koncerten lép fel a hazai zenei élet színe-java, hogy együtt ünnepeljék meg Závodi Gábor 50. születésnapját.
Barba Negra Music Club
2014. április 23. (szerda) 20:00

zavodi_gabor

Závodi Gábor, hazánk egyik legsikeresebb billentyűse, zeneszerzője. Első profi zenekarával a Viki és a Flörttel részt vettek a Cannes-i MIDEM-en, valamint a tokiói Yamaha Fesztiválon. Több éven keresztül együtt játszott Somló Tamással, Szűcs Judith-tal, alapítója, szövegírója és frontembere volt a korát megelőző MEX együttesnek. Kiemelkedő magyar slágerek és dalszövegek kötődnek hozzá olyan előadók tolmácsolásában, mint Demjén Ferenc, Koncz Zsuzsa, Zséda, Somló Tamás, Szűcs Judith, Vastag Csaba, Bársony Attila, Zorán, Tóth Vera, Torres Dani, Anita. Zenei producerként a könnyűzenei élet élvonalával dolgozik, dolgozott együtt – Azok a Fiúk, Sing Sing, Elon, Sasvári Sándor, Irigy Hónaljmirigy, MHV, LGT, Karácsony János, Rúzsa Magdi, Bon Bon, Mujahid Zoltán, Zorall, Cserháti Zsuzsa, Kaszás Attila.

(tovább olvasom…)

METALWAR TOUR 2014.

A hétvégén egy lehetséges kikapcsolódási helyszín, Tatabánya.

metalwar_tour

Gerendás Péter koncert

Categories: Rendezvény ajánló
Comments: No Comments
Published on: 2014.04.16.

Gerendás Péter koncert

2014. április 19. 19:00
IBS Színpad

Cím: 1021 Budapest Tárogató út 2-4.
Telefon: jegypénztár: 391-2525, 391-2526
Web: http://www.ibs-szinpad.hu
E-mail: szinpad@ibs-b.hu

(tovább olvasom…)

Oklahoma Zenei hírességek csarnoka és múzeuma

oklahoma_mabee_hall_of_fame_2

Az Oklahoma Music Hall of Fame székhelye Muskogee városban, Oklahoma államban található, amely 1997 óta működik. A csarnok és múzeum tiszteleg az oklahomai származású zenészek életművei előtt. Minden évben ünnepség és koncert kerül megrendezésre Muskogee városban.

(tovább olvasom…)

Wolfgang lemezbemutató koncert

Categories: Rendezvény ajánló
Comments: No Comments
Published on: 2014.04.14.

Wolfgang lemezbemutató koncert
2014. ÁPRILIS 18., PÉNTEK 19:00

Helyszín:
IH RENDEZVÉNYKÖZPONT
6721 SZEGED, FELSŐ TISZA-PART 2.
TEL: 62/423-638 FAX: 62/423-641
SZERVEZES@IHRK.HU
WWW.IHRENDEZVENYKOZPONT.HU

A zenekar tagjai:

(tovább olvasom…)

XV. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál Flamenco Táncgála

XV. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál Flamenco Táncgála
2014. ÁPRILIS 13., VASÁRNAP 19:30

gitarfesztival

A Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivált 1999-ben alapította Pavlovits Dávid gitárművész-zeneszerző. A rendezvény több mint tíz év alatt nem csak mélyre ható kulturális hagyományokat teremtett Szegeden, de korunk legnépszerűbb hangszere, a klasszikus gitár világhírű sztárjait is évről évre elhozta a városba.

(tovább olvasom…)

Rájátszás koncert Múzeum+

Categories: Rendezvény ajánló
Comments: No Comments
Published on: 2014.04.07.

Rájátszás koncert a Múzeum+ esten

Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria
Jegyár: Teljes árú jegy: 2800Ft, kedvezményes jegy: 2000 Ft
Időpont: 2014. április 10. 20:00

Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb pop-produkciójában, a Rájátszásban a magyar pop-rock szakma legismertebb alakjai, valamint kortárs költők írják újra és játsszák el egymás műveit. Az alkotói folyamatban a költők új szövegeket írnak a zenészek ismert dalaihoz, a zenészek pedig megzenésítik a poéták egy-egy versét.

(tovább olvasom…)

10. oldal« Első...5...91011...Utolsó »

Translate in website:
Köszönjük, hogy kedveled a GitarPengeto.hu oldalt:
Akkord fogás kereső
A add9


Thomann partnerek vagyunk
Muziker

Takamine GY93-NAT

Partnereink
BAccord_LOGic_banner
Melyik a kedvenc gitár márkád?
Gitáros pólók
gitarpengeto_polo_banner
Kövesd a GitárPengető.hu-t
FacebookGooglePlusRSS
Banner csere logó
jazz-blues-gitarpengeto_banner
Gitárpengető.hu QR kód
gitarpengetohu_static_qr_code