Gitározzunk a templomban

Ha végiggondoljuk, hogy egy templomi orgona megépítése több tízmilliós költség; hogy az orgonához főállásban alkalmazott kántor dukál, rögtön láthatjuk, hogy a felmerülő probléma megoldható: mi kivetnivalót találnánk abban, ha egy megfelelő zenei végzettségű gitáros (esetleg kántor) profi hangszere segítségével vezetné a liturgián az énekeket?

A nem éneklő egyház

A gitáros miseénekekkel szemben fennálló liturgikus aggályok legtöbbje valószínűleg orvosolható. Azonban amennyiben ez megtörténne, akkor sem állíthatnánk azt így a huszonegyedik század elején, hogy ott a mai fiatalok zenéje szól. A hetvenes évek dalai egy mai huszonéves zenei ízlésétől majdnem olyan távol állnak, mint a XIX. század orgonás népénekei; e dalok szövegét épp annyira nem ismerik, mint a népénekekét. De a legfőbb probléma nem is ez. Hiszen mindegy, hogy orgonás vagy gregorián, többszólamú vagy gitáros: általánosan elmondható, hogy ma nem szokás énekelni a misén. Házi, nem reprezentatív, budapesti templomokban végzett felmérés szerint a hívők kb. 30%-a vesz részt aktívan az énekelt liturgiában. A sokaság, aki énekel otthon a zuhany alatt, vagy koncerten az első sorban a frontemberrel, a templom falai közé érve “elcsendesül”.

Ugyancsak tapasztalat, hogy megfelelő közegben (például nyári táborokban) nem okoz problémát az, hogy a közösség együtt énekeljen a misén. Akik egy évközi vasárnapi misén hallgatnak, ott minden gond nélkül énekelnek. Egy ifjúsági-gitáros misének is akkor van (lenne) értelme, ha ennek hatására a fiatalok – a dalokat magukénak érezve – énekelnek a misén.

Több weboldalon keresgélhetünk a gitáros misék közt, addig egyházzenei-elméleti síkon jóval élesebbnek tűnnek azok a határvonalak, melyek a liturgikus zene és a keresztény könnyűzene közt húzódnak. Az egyházzenészek, illetve a liturgikus zenével foglalkozó szakavatottak álláspontja lényegében egybehangzó azt illetően, hogy a könnyebb műfajok (így például a gitáros zenék) alkalmatlanok arra, hogy a liturgia részévé váljanak.

Szerencsére több olyan hely található hazánkban, ahol lelkes fiatalok olyannyira részévé válnak az egyházi életnek, hogy segítségükkel az egyház megtelik a fiatalsággal.

A következő dal Enikő emlékére került ide az oldalra. Az első felvételen a kíséretet Ő játssza.

Bárányom

Bevezető- és utójáték: //: G a e C G e a D G (1. D 2. G) ://

G	       a		e	     C
Bárányom, Bárányom, Istennek Báránya, 
G	   e           a	         D	          G D
könyörülj rajtam, hadd jussak jobb sorsra! 
G	      a	          e          C
Adj nekem nagy hitet, amíg lehet, 
G	   e	      a         D	G
Formáld kedved szerint a szívemet!
         e	     		            a     
Refr.: Én Uram, add meg nekem! Jó Uram, add meg nekem,
D		D7	         G 
hadd legyen melletted majd a helyem!
		e		          a
Lesem minden vágyadat, tisztelem házadat.  
      	          Fis			a   D
Én Uram, Jó Uram add meg nekem!
Én Uram, adj egy kis időt nekem, G a e C
vékony kis szalmaszál az én hitem! G e a D G D
De, ha Te segítesz, erős leszek, G a e C
kertedként ápolom a szívemet! G e a D G Refr.

 

Kis misetörténet

Minden kornak megvolt a maga világi zenéje, de sokáig fel sem merült az, hogy a világi zenének teret engedjenek a liturgiában. A liturgiát ugyanis szent megkülönböztetés illeti: nem házban, hanem templomban történik (szakrális tér), az áldozatot a felszentelt pap mutatja be – liturgikus ruhában – , és nem világi hívő. Így nem kerülhetett a világi zene sem a templomba. A legszentebb Áldozat liturgiájához a gregoriánt illetve az orgonás népéneket tekintették egyedül méltónak. Szent X. Piusz pápa Tra le sollecitudini kezdetű motu proprio-jában egyértelműen kimondja, hogy az orgona a liturgia elsődleges hangszere és a többi hangszernek nincs helye a templomban.

Az első magyar nyelvű beatmisét Szilas Imre írta a hatvanas évek végén. Érdekesség, hogy itt csupán zeneszerzésről beszélhetünk: a mise valójában “szent vagy, uram!” énekek feldolgozása: olyan szövegek felhasználásával született meg a mű, melyekről senki sem állíthatta, hogy egyházilag nem elfogadott (bár hogy művésziek-e a sok esetben polka- vagy kánkán-alapra tett giccsek, az igencsak kétséges). A rock’n’roll alapokra épülő misetételeket zenészek által vezérelt dob-basszus-szólógitár-orgona, valamint négyszólamú kórus adta elő, Tardy László, a Mátyás-templom karnagyának vezetésével. A szinte táncolható dalok nagy ellenérzést keltettek sokakban.

Bár a magyar gitáros mise “atyjának” Szilas Imrét tekinthetjük, a későbbiekben (s ez Szilas disszidálásának is köszönhető) Sillye Jenő nevével fonódott össze a beatmise fogalma. Jenőnek, a kor legtermékenyebb gitáros dalszerzőjének a fiatalok körében rengeteg követője támadt; gombamód szaporodtak az országban a különböző plébániákhoz köthető gitáros zenekarok: a hetvenes-nyolcvanas években bátran elmondható volt, hogy a gitáros miséken a “fiatalok zenéje” szól.

Gitáros énekek

http://igen.hu/
https://777blog.hu/
https://www.karizmatikus.hu/

Egyházi énekek:

Angyaloknak királynéja, tiszta Szűz
A szent olvasó – rózsafűzér imádság
A Szentlélek leszáll
A szeretet mindenkié
A szíved Istennél marad
A Te kertjeid
A te nevedben mi együtt vagyunk
A világnak Krisztus kell
Anyámnak, az Egyháznak szívében szeretet leszek
Asztalodon Urunk készen áll
Atya teremtő szeretet Lelke, áradj szét
Atyaúristen, aki élsz ott fenn
Az élő Jézust magasztalom, és kiárad rám a Lélek
Az Isten szeret
Az ősi jóslat
Az Úr a pásztorom, jó pásztor Ő
Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm
Az Úr gondol ránk
Az Úr jósága, hogy még élünk a földön
Az Úr van itt
Az Úristent magasztalom
Áldalak, jó Uram, teljes szívemből
Áldásoddal megyünk, megyünk innen el
Áldjad én lelkem az Urat
Áldjátok az Urat! Áldjátok szent nevét
Áldjon meg téged az Úr
Áldott az Úr a szentélyben! Áldott
Áldott Istenünk, a szívünket fogadd el
Áldott legyen az Úr, alleluja, alleluja
Álltok szótlanul
Bárányom
Béke és áldás szállt most ránk
Békesség legyen velünk
Bízom benned
Boldogasszony Anyánk
Bűneinket égi bárány (Dax-mise)
Csak Isten békessége oltja szomjamat
Csak Jézusnak szolgálok
Csendes este szállt le ránk, Uram
Csendes éjszaka
Csillag ég az éjszakában
Csillag gyúlt
Dicsérd, lelkem, dallal a nagy Úristent
Dicsőség a magasságban Istennek (IV. mise)
Dicsőség az Atyának (Dax-mise)
Dicsőség, dicsőség a magasságban Istennek (III. mise / Gloria)
Dicsőség, dicsőség, dicsőség a magasságban Istennek (II. mise / Gloria)
Egészen szép vagy, Mária
Együtt fog ujjongni fiatal és öreg is
Emmanuel! Velünk az Úr
Erdők királynéja, szép csillag Szűz Mária
Erdő mellett estvéledtem
Ébredj fel, alvó Magyarország
Ébredj fel, te ki bűnben jársz
Édesanyja, Nagyasszonya igaz magyar fiaknak
Égő tüzes parázs! Égesd, égesd a szám
Éjszakában éltem
Eléd hoztunk mindent
Életem csak kegyelem
Életünk Krisztus élete
Életünk malomköve
Élet van Tebenned
Él Saddáj, Él Saddáj
Emeljük fel
Énekelek az Úrnak, mert igen fönséges
Én is világot hódítani jöttem
Én Uram, én Istenem
Érzed, hogy hideg a föld
Érzem, nincs már semmi baj
Fehér madár szállt a kezemre
Fivérem, Nap és nővérem, Hold
Formáld a nyelvre
Fogadd el, Uram, szabadságomat
Fölém hajló jóságodra emlékezz, Uram
Föltámadt Jézus, legyőzte a halált
Gyermekem, én szomjazom
Gyerek-misekánon válaszai
Gyertyaláng, tiszta fény
Gyönyörű vagy, én Uram
Győzelmes Nagyasszony
Hadd jöjjek én forrásodhoz, Uram
Ha én rózsa volnék
Halld, Izrael! Az Úr nékünk Istenünk
Halló szívet adj nekem
Hatalmas Atyám, dicsőítlek Téged
Hálát adok az esti órán
Hálát adok, hogy itt a reggel
Hej, én édes, jó Istenem
Holnap talán az ajkad néma már
Hozsanna, hozsanna, hozsanna Dávid fiának
Ilyen kicsi csöppség voltam tán
Imádjon Téged az egész föld
íme, az Isten sátora az emberekkel van
Ím eléd, ünnepelni jöttünk
Íme, mily jó, gyönyörűséges a testvérek egysége
Íme, Ő lesz anyád
Immár a nap leáldozott
Indulj a harcba, ne félj! Alleluja
Indulj és menj, hirdesd szavam
Indulj meg, te föld az Úr orcája előtt
Irgalmas Istenünk jóságát mindörökké éneklem
Irgalmazz énnekem (Dax-mise)
Irgalmazz, Uram irgalmazz
Isten a szépség. Isten a jó
Isten Báránya (III. mise )
Isten báránya, Te elveszed a világ bűneit (Gregorián)
Isten Báránya! Te elveszed a világ bűneit (IV. mise )
Isten ezt a napot azért adta nékünk
Isten, hazánkért térdelünk Elődbe
Isten hozott, jó atyánk
Isteni béke, boldog öröm
Itt vagyok végre, jó Uram
Ízleld és lásd
Jézus, áldott legyél
Jézus anyja, virágok virága, Mária
Jézus az én barátom
Jézus az Isten Báránya
Jézus bennem él
Jézusé lettem, Ő meg az enyém
Jézus, én Téged választottalak
Jézus, köszöntlek! Itt a reggel
Jézus Krisztus, eljöttél (II. mise / Kyrie)
Jézus Krisztus, Téged elküldött
Jézus, nékünk adtál anyát
Jézus néz rám a két szemedből
Jézusom, én szeretlek
Jézus, Sáron legszebb rózsája
Jézus szíve, fogadd be életünk
Jézus, Te közénk eljöttél
Jézus vár terád. Lelkét küldi hozzád
Jó Atyám, imádlak
Jó az Úrban bizakodni és jó az Úrnak hálát adni
Jó Uram! Jó Uram! Megyek már boldogan
Jöjj el, jöjj el, jöjj el, fénylő láng
Jöjj hozzám
Jöjj, Szentlélek! Jöjj közénk
Jöjj, Szentlélek, szállj közénk
Jubilate Deo
Kánonok (Jézus a földre jött, Jézus Krisztus megszabadított, Áldd meg, édes)
Kegyelmed, Úr Jézus, oly végtelen
Kelj fel, aki görnyedtél, mert győzött az élet
Kenyered és borod táplál engem
Keresztes vitézek daliás vezére
Kész a szívem, Istenem
Kicsi vagyok én, mégse félek én
Ki kérdezte már a fényes Napot
Király vagy
Kisfiam
Köszönöm, Jézus
Köszönöm, neked, Istenem
Köszöntelek, Mária
Kyrie
Lauda Jerusalem Dominum
Laudate Dominum
Legyen a béke teveled
Lelkem, az Urat dicsérd
Leszáll a nap
Lorettói litánia
Magasztaljon Téged minden nyelv
Magányos voltam
Magnificat
Mária, áldott égi anyánk
Mária, egyetlen virág
Mária, Hozzád száll imánk
Mária, jó anyánk
Mária, Mária, szép virágszál
Mária országa
Mária szívébe és Jézus sebeibe
Megkötöm magamat
Mennyi folyó a föld színén
Mert Te, Uram, fenséges vagy a földön
Mert tudom
Messziről száll dalunk
Mielőtt egyet lépnél
Minden kincsem az
Minden, mi él
Mindenségnek Istene (Dax-mise)
Mint az asszony
Mint szarvas hűs vizek után
Mit sem aggódom
Mivel én vagyok a te Urad
Mosogat a konyhán a királylány
Most az egyszer, csak még egyszer
Most segíts meg, Mária
Nap, Hold, csillagok, szépen ragyogjatok
Ne félj, Sion, ne lankadjon kezed
Ne félj, mert megváltottalak
Nekem nem mindegy
Nem erőszakkal, nem hatalommal
Nem kell félnünk, mert él a mi Urunk
Nem lesz egyedül a szívem többé
Nem vagyok én méltó
Néked hódolok
Nélküled, Uram, gyenge vagyok
Nézzétek az ég madarait
Nézz, testvér, fel! Az Úr van itt
Nunc dimittis
Óh, Istenünk, eléd letérdelünk
Ó, jertek vének neves szentjei
Ó, Jézus, jöjj
Olajoddal fölkentél
Oldani, Uram, s oldódni vágyom
Oltalmat kérő ima
Olyan hitet, mint a szikla
Ó, milyen csodálatos ez a nap
Ó, Uram, Néked zeng szavam
Ó, Te vagy, Uram, vágyam és örömöm
Ott van életem az Isten tenyerén
Ő az Úr
Örülök én
Péter, János, Jakab halászott
Röpke fohász
Ruah
Salve Regina
Sanctus
Segíts, Istenem
Semmin ne aggódj, semmin ne bánkódj
Sok mindent megpróbáltam
Sötét fenn az ég
Szemében ibolyák nyíltak
Szent István király végső rendelkezése és felajánló imádsága
Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk
Szentlélek, jöjj, lobogó Láng!
Szent, szent a neve
Szent, szent, szent, szent
Szent, szent, szent vagy (III. mise )
Szent vagy (mindenségnek Ura, Istene)
Szent vagy, szent vagy, szent vagy, mindenség Ura
Szent vagy! Szent vagy! Szent vagy, mindenség Ura, Istene (Gregorián)
Szent vagy, szent vagy, szent vagy, mindenség Ura, Istene (II. mise)
Szent vagy! Szent vagy! Szent vagy, mindenség Ura, Istene (IV. mise)
Szent vagy, Uram, szent vagy
Szeresd az Istent és ne félj
Szeretet áradjon köztünk
Szeretnék énekelni Néked
Szeretnék lenni én, erőtlen és szegény
Szeretnék lenni, miként a szél
Szívemből ünnepi ének árad
Szól az ének, madárdal
Szomjazom. Küldd el Lelked, Istenem
Szűz Mária, bizodalmunk
Szűz szülője Istennek
Találkozni jöttem Veled
Táncolj az Úrnak
Tápláló szent kenyér
Tárd ki a karod, emeld fel arcodat
Tárd ki a szíved az Úr előtt
Tapsolj, és dalolj az Úrnak
Te hívsz, jó Urunk, de lásd, elbukunk
Te hívsz meg minket
Tekintet nélkül arra
Terád vár egy szép ország
Teremts bennem tiszta szívet
Tested, Jézus, értünk függött
Testvérem, gyere velem
Te vagy az út, az igazság, Te vagy az élet
Téged dicsér az egész föld
Téged, Isten, dicsérünk
Tied a dicsőség és imádás
Tisztítsd meg szemem
Tz-i dalok I. (Áldott légy Uram, Gospodi pomiluj, Az Úrra vár, Ne féljetek)
Tz-i dalok II. (Jó az Úrban, Bizakodjatok, Ó, halld meg, Jézus, életem, Ahol szeretet)
Tz-i dalok III. (Magnificat, Virrassz még, Ne félj, ne aggódj…)
Úgy kellene egy új dal
Ujjongj, Sion leánya
Új szívet adok
Uram, irgalmazz! (Jézus, Dávid fia)
Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Krisztus, kegyelmezz (IV. mise / Kyrie)
Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz (Gregorián)
Uram, Te vagy a fény a sötétben
Üdvözlégy, Mária! Malaszttal teljes
Üdvözlégy, Mária! (Moldva, az Úrangyalá-ból)
Valahol egy kopár szikla tetején
Vágyom hinni, bízni, élni Tebenned
Várj és ne félj
Várom a találkozást Veled
Vegyétek, s egyétek
Veni creator
Virrassz még
Vizsgálj meg
Volt egyszer egy király
Zengd velünk
Zúgó szél, égi vihar

2 comments on “Gitározzunk a templomban

  1. Pingback: Én vagy a gitár? Érdekes gitáros szertartások! - GitárPengető.hu

  2. Pingback: Én vagy a gitár? Érdekes gitáros szertartások! - GitárPengető.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük