Midnight Oil egyszerűen csak Az olaj

A Midnight Oil zenekar, a rajongók által csak “Az olaj”-ként hívott zenekar egy ausztrál rock banda. Eredetileg Farm néven léptek fel 1972-ben. A dobos Rob Hirst, a basszusgitáros Andrew James és billentyűs / gitáros Jim Moginie volt.

midnightoil
Az énekes Peter Garrett Australian National University in Canberra egyetemén tanult, amikor egy hirdetésre jelentkezve került a Farm együttesbe és 1975-re már a zenekarral turnézott a keleti parton. 1976 végén Garrett elköltözött Sydneybe befejezni a jogi diplomát és a Farm megváltoztatta nevét Midnight Oil-ra amely nevet kihúztak egy kalapból.

A Farm először Cream, Creedence Clearwater Revival és a Led Zeppelin dalokat játszott, majd Garrett megjelenésével elkezdték bevezetni a progresszív rock elemeit a Focus, a Jethro Tull és Yes számok játszásával, valamint már voltak saját anyagaik is.
A zenekarhoz 1977-ben Martin Rotsey gitáros csatlakozott.
Első debütáló kislemezük 1978 novemberében a saját nevükkel fémjelezve jelent meg, majd ezt követte a “Run by Night” decemberben. Az alapító basszusgitáros James, betegsége miatt kénytelen elhagyni a zenekart és 1980-ban Peter Gifford javaslatára a helyébe Bones Hillmant helyezte 1987-ben, ekkortól tette ismertté a zenekart a hard-rock hangzás, intenzív élő előadások és politikai aktivizmus, különösen a nukleáris anyagok elleni környezetvédő küzdelem.

Ismert dalaik:
Red Sails in the Sunset, Species Deceases, Diesel and Dust, Blue Sky Mining, Scream in Blue (Live), Earth and Sun and Moon, Breathe, 20,000 Watt R.S.L., Redneck Wonderland, The Real Thing, Capricornia and Flat Chat.
Austráliában a Top10-be került számaik a “Power and the Passion”, “The Dead Heart”, “Beds Are Burning” és a “Blue Sky Mine”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük