Steve Vai

tvd_steve_vai_interviewSteven Siro Vai (született június 6, 1960) amerikai gitáros, dalszerző és producer, aki több mint 15 millió albumot adott el. Pályafutása kezdetén Frank Zappa oldalán játszott, Vai rögzített és turnézott Zappa zenekarában két évig, 1980 és 1982 között. Majd szólókarrierbe kezdett 1983-ban és kiadott nyolc önálló albumot és nyert három Grammy-díjat is. Tagja volt a Public Image Ltd., Alcatrazz, David Lee Roth és a Whitesnake zenekaroknak. Vai rendszeres turné tagja a G3 Concert Tour-nak, amely 1995-ben kezdődött. Itt olyan zenészekkel játszott, mint John Petrucci, Eric Johnson, Yngwie Malmsteen, Robert Fripp vagy Billy Sheehan. Vai 1999-ben elindította saját kiadóját.

 

Vai 1973-ban kezdett gitározni, 13 éves korában. Miután meghallgatta Jimmy Page “Heartbreaker” szólóját a Led Zeppelintől. 1974-ben gitárleckéket vett Joe Satriani-tól, és játszott a helyi zenekarokban, amelyek közül az egyik “The Steve Vais”. Elmondása szerint több gitáros hatással volt rá, péládul Jimmy Page, Brian May, Ritchie Blackmore, Jeff Beck, Jimi Hendrix, Glen Buxton és a fúziós jazz gitáros Allan Holdsworth.

Vai a Berklee College of Music-ba járt. Gyakorlását szinte a vallásos buzgalom jellemezte, napi 15 órán át koptatta a húrokat.[5] Diákkorában nagy példaképének Frank Zappanak gitárszólóit lekottázta, mely különösen nehéz feladatnak bizonyult, hiszen Zappa szólógitárosként nem előre megírt frázisokkal dolgozott, hanem a szó legnemesebb értelmében improvizált.

Steve Vai-t gitár virtuóznak nevezik. Az ő 1990-es albumát, Passion and Warfare gyakran emlegetik a kritikusok és a rajongók egyaránt, mint az egyik legjobb művének, különösen az instrumentális For the Love of God című számát.

 

https://twitter.com/stevevai
https://www.facebook.com/stevevai
http://en.wikipedia.org/wiki/Steve_Vai_songs
http://www.vai.com/

Kapcsolódó cikkek:

Oszd meg a cikket!

2 hozzászólás - Leave a comment
  1. […] játszott éjszakai klubokban Macedóniában. Befolyásolja a Deep Purple, AC/DC, Whitesnake, Steve Vai, Joe Satriani (Always with me, Always with you; Starry Night), Frank Gambale, Greg Howe és még […]

  2. […] játszott éjszakai klubokban Macedóniában. Befolyásolja a Deep Purple, AC/DC, Whitesnake, Steve Vai, Joe Satriani (Always with me, Always with you; Starry Night), Frank Gambale, Greg Howe és még […]

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


× kettő = 8



Köszönjük, hogy kedveled a GitarPengeto.hu oldalt:
Translate in website:
Akkord fogás kereső
A add9


Thomann partnerek vagyunk
Partnereink
BAccord_LOGic_banner
Melyik a kedvenc gitár márkád?
Gitáros pólók
gitarpengeto_polo_banner
Banner csere logó
jazz-blues-gitarpengeto_banner
Gitárpengető.hu QR kód
gitarpengetohu_static_qr_code