Womex – World Music Expo 2015 Budapesten

A World Music Expo (WOMEX) eseményt 2015-ben Budapest rendezheti meg, mivel ennek jogát Budapest nyerte el, amely a népzenei és világzenei terület elsőszámú reprezentatív nemzetközi eseménye. Egyszerre vásár, világzenei fesztivál, konferencia, zenei dokumentumfilmek fesztiválja és díjkiosztó ünnepség. Esemény a műfaj ünneplésére, új tehetségek befutására, üzletkötésre, ismerkedésre a szakmai nagyjaival, koncertek és fesztiválok programjának lekötésére, tanulásra és barátságok kötésére. Alkalom a zene ünneplésére. Olyan, mint a filmiparnak a cannes-i filmfesztivál, csak mindig máshol rendezik.

2015. október 21-25 között három budapesti helyszínen kerül megrendezésre, a Müpában, a Bálnában és az A38 Hajón.
Ez előtt, még október 20-án, az ünnepélyes megnyitó előtt a Fonóban tíz magyar zenekar-együttes is a világzenei színtér legfontosabb szereplői előtt bemutatkozik.

Először 1994-ben, Berlinben rendezték meg a Womexet, alig néhány évvel a világzene, mint fogalom elterjedése után. Azóta rendeztek Womexet egyebek mellett Brüsszelben, Marseilleben, Stockholmban, Koppenhágában, Rotterdamban, Essenben, Newcastleben, Sevillában, Thessalonikiben és Cardiffban, idén pedig a spanyol Galícia tartomány fővárosában, Santiago de Compostelában rendezik meg. A budapesti lesz az első, amelyet Közép- és Kelet-Európában (ha úgy tetszik, – Thesszalonikit nem számítva – Berlintől keletre vagy a posztszovjet térségben) rendeznek meg. Ez lesz a 21. Womex.

Kik vesznek részt a Womexen?

  • Körülbelül 270 kiállító stand
  • Lemezkiadók
  • Fesztiválok és koncerthelyszínek képviselői
  • Menedzserirodák
  • Körülbelül 70 előadó illetve zenekar
  • Szakújságírók
  • Nemzeti zenei exportirodák a világ minden tájáról
  • Koncertügynökségek
  • Zenetudósok, filmesek, hangszerkészítők, rádiósok és tévések
  • Összesen mintegy 2500 nemzetközi vendég, a szakma krémje a világ minden tájáról

http://hangveto.hu/womex15/program-2/program/#program
http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/hirek/atvettuk-a-stafetat-2015-ben-budapesten-lesz-a-womex
https://www.facebook.com/worldmusicexpo

One comment on “Womex – World Music Expo 2015 Budapesten

  1. Pingback: Fesztiválok 2015-ben - GitárPengető.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük