Tag Archives: George Benson

George Benson zenéi gitárosok számára kötelezőek

George Benson, akinek zenéit nem csak játszani jó, hanem hallgatni is. Sok ötletet meríthetünk belőle, ha megfigyeljük és eltanuljuk stílusát, nagyon különleges.

Benson 1943. március 22-én született Pittsburgh-ben, Pennsylvania államban. 21 évesen kezdte a szakmai pályafutását, már akkor, mint egy jazz gitáros. Benson úgynevezett rest-stroke pengetési technikát használ, mint általában a gypsy jazz muzsikusok, például Django Reinhardt. Benson már tíz Grammy-díjas zenész, énekes-dalszerző. Korábban már meghallgattuk tőle a Take Five-ot, ami egy alapmű gitárosoknak. Hallgasd így:

Baba fejhallgató

Az egykori csodagyerek, Benson először 1960-as években került előtérbe a soul jazz játékával Jack McDuff zenésztársával és másokkal közösen. Ezután sikeres szólókarrierbe kezdett, felváltva játszott jazz, pop stílusban és énekelt és ma is énekel R & B és úgynevezett scat improvizatív módon, tehát hangjával követve szólóját.
Breezin című albuma tripla platina lemez lett 1976-ban. Valamint egy csillagot is kapott a hollywoodi Hírességek sétányán.

read more

Gitár legendák

Ezen az 1991-es koncerten olyan 27 gitáros lépett fel, akik valóban legendák a saját műfajukban. Ez egy koncert volt, öt éjszakán át, október 15-19. között 1991-ben, Sevilla, Spanyolországban és a tv áthelyezte az Expo ’92-es eseményére hivatkozva. A koncerten résztvevők … read more