Tag Archives: George Ezra

George Ezra koncert

George Ezra korábbi cikkünkben már bemutatásra került, hogyan énekel Budapestről, annak ellenére, hogy még sosem járt itt. Most a Sziget Szervezőiroda meghívására fellép a Budapest Essentials fesztiválon. Nem is egyszer, hanem rögtön kétszer, hiszen

  • az Erzsébet téri mini fellépése után
  • a Hellobaby bárban ad teljes értékű koncertet.

Május 31-én, a Sziget Szervezőiroda meghívására, a Budapest Essentials rendezvénysorozat keretében láthatjuk majd élőben az ifjú titánt, aki egy rendhagyó vonatúttal összekötött európai miniturné végállomásaként érkezik hozzánk. George Ezra május 31-én délután az Erzsébet téren csap egy ingyenes, néhány dalos „mini” bulit, majd aznap este a Hello Baby Bar nevű szórakozóhelyen ad immár teljes értékű koncertet.

„Az ifjú tehetség egy Budapest című dallal úgy robbant be a nemzetközi köztudatba, hogy még soha nem járt Budapesten, bár mint kiderült, látatlanban is varázslatos helynek tartja. Rögtön fölkeltette az érdeklődésünket ez a sztori, ezért megkerestük Ezra menedzsmentjét, hogy szívesen meghívnánk a Szigetre, egy kis városvezetéssel összekötve.” – mondta Gerendai Károly, a Sziget főszervezője. Augusztusban azonban nem ér rá, viszont május végén szívesen ellátogat hozzánk – jött a válasz.
Nem is akárhogy érkezik: egy többállomásos európai „vonat-turné” végállomása lesz majd Budapest. Ráadásul – egy nemzetközi nyereményjáték keretében – a vonatúton csatlakozhatnak hozzá a rajongói is, akikkel együtt ismerkedhet majd meg Budapesttel.

read more