Tag Archives: Gitár Párbaj

III. Gitár párbaj Szegeden

Másfél évtizeddel a legutóbbi hasonló rendezvény után harmadik alkalommal is megrendezik a Gitárpárbaj-koncertet. November 19-én a fővárosi Barba Negra Music Clubban a hangszer öt hazai kiválósága lép színpadra.

A Gitárpárbaj III-on az évtizedek óta a pályán lévő Felkai Miklós (Apostol, Color, Felkai Jam), Karácsony János (Generál, LGT)és Alapi István (Edda) mellett színpadra lép két tehetség, a 19 éves Somogyi Remig és a mindössze 12 éves Fehér Ádám, de mások mellett Kézdy Luca hegedűs is közreműködik – hangzott el a résztvevők közreműködésével tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Az első Gitárpárbajt 1986 áprilisában rendezték a Petőfi Csarnokban. A mostani esten megemlékeznek az egyik akkori főszereplőről, Bencsik Sándorról (P. Mobil, P. Box), aki idén harminc éve hunyt el.

read more

Guitar battle vagyis Gitár párbaj

A gitár párbaj, (guitar battle) egy olyan gitáros megmérettetés, ahol két vagy több gitáros felváltva szólózik, ritmusszekcióval együtt vagy anélkül. A célja, hogy eldöntsék egymás között, melyik párbajozó gitáros leginkább jártas a hangszeren. Gyakran előfordul, hogy a gitárosok először csak … read more