Tag Archives: Visegrád

Zoller Attila legendás nemzetközi gitáros

Cornelius Zoller Attila
Született: 1927. június 13. Visegrád
Elhunyt: 1998. január 25-én, 70 éves korában, Amerikában, Townshend-ben.

Egy Pat Metheny és Jim Hall között folytatott beszélgetésben lettem figyelmes Zoller Attila nevére, akit mint meghatározó gitárosként tartanak számot a mai napig, így utánanéztem tüzetesebben.

A videót lásd lent.

zoller_attilaKevesen tudják, hogy Visegrád, az ezeréves, 1900 lakosú település jazz-szempontból is jelentős hely: itt született Zoller Attila gitáros, akit hangszerén a műfaj szülőhazájában, Amerikában is a legkiemelkedőbbek között tartanak számon. Szülőháza a település központjában, a katolikus plébániatemplom közvetlen szomszédságában található. Földszintes, sárgára festett polgárházban ma Pizzéria működik.

Visegrád ápolja neves szülötte emlékét. A Mátyás Király Művelődési Ház és Scheili Richárd által 2006-ban alapított Zoller Attila-díjat minden év januárjában egy arra érdemes zenét tanuló diák kapja meg, az átadást követően pedig jazzkoncertet tartanak. 2009 óta a zenész születésnapjára emlékezve emlékkoncertet is rendeznek, melynek helyszíne – a díjátadóhoz hasonlóan – Zoller Attila szülőháza.

read more