Slide gitár játék technika

A slide játék technika egy különleges technikai módszer a gitárosoknak. A slide kifejezés arra utal, hogy csúszó mozgást végzünk a húrok mentén. Ahelyett, hogy egy adott fekvésben több húron keresztül játszanánk a dallamot, ezzel a módszerrel több fekvés hosszan csúszkálunk és megváltoztatjuk a rezgő húr hosszát egy úgynevezett slide gyűrűvel a húrok és az ujjunk felemelése nélkül.

Ez lágy átmenetet képez a dallamhangok között, mondhatni ezáltal érzelemdúsabb hangzást érve el. Egy másik erőssége a technikának, a vibrátó könnyen megvalósítható azzal, hogy az oszcilláló kézzel megtörténhet úgy hogy a slide gyűrű gyorsan megy oda-vissza.

Fontos része a slide gyűrűvel való játéknak, hogy a slide gyűrű épphogy csak érinti a húrokat, azokat nem nyomja le, tehát nem nyomja rá a boundokra (érintőkre). Ilyen módon végül is a gyűrű látja el a boundok szerepét, így egy fajta mozgó boundokká változtatva a gitár nyakát.

caposlideconverterLéteznek ügyes átalakítók, amelyek a gitár húrját kissé megemelve segítenek, hogy ne kelljen annyira óvatoskodni a gyűrűvel, ugyanis, ha a boundhoz és a gyűrűhöz is hozzáérne egyidejűleg a húr, akkor csúnya zörej lenne az egész játékból. Ezért találták ki ezt.

 

Három fajta slide játékról beszélhetünk:

slide_gitar_hasznalatslide_olben_myrtle
Slide
Steel gitár
Steel

 

A fő korlátozása slide játéknak, hogy az egy akkord alakja a gyűrű által lefogott húrokat érinti. Természetesen sok slide gitáros esetenként kihasználja, hogy a slide gyűrűt nem vezeti végig a bound mentén, hanem a szabadon maradt húrokat az ujjaival fogja le. A szabad ujjak megnyitják a lehetőséget a játék akkordos formáira. Az egyik stratégia az, hogy a szabad ujjait ritmus munkára fogja, és “közbeszór” a slide gyűrűvel “mondatokat”.

Általában a slide játékos nyílt hangolást használ, bár időnként normál hangolást. Láss még más hangolás típusokat is.

Nyitott D vagy “Vestapol” hangolás: D-A-d-f#-a-d;

Nyitott G vagy “Spanish” hangolás: D-G-d-g-h-d.

A nyitott E és nyitott A húrokkal kialakított olyan módon, hogy egész hangra állítják, szintén gyakori. Ez a hangolás a 19. századi banjo-nál alkalmazták, amely megelőzte a Hawaiian gitárt.

Slide gitárt leggyakrabban ujjal pengetik, vagy ujj pengetővel (műanyag vagy fém) a hüvelyk és a többi ujjra. Létezik, aki normál pengetővel játszik.

A szűkülő vagy cső típusú slide gyűrűt általában a gyűrűs ujjon viselik vagy a kisujjon, mások a középső ujjukon. A kisujjon viselés előnye, hogy így még egy ujjunkat játékba tudjuk fogni, ha szükséges. Azonban a gitárosok többségének jobb a konfort érzete, ha a gyűrűsujjukon van. A legtöbbek számára javasolt, hagyja, hogy egy vagy több ujja a slide gyűrű mögött legyen, hogy tompítsa a nem kívánatos rezgéseket.

Az egyszerre több slide gyűrű használata viszonylag új technika, amely bővíti a slide gitár zenei és szólisztikus képességeit. Brian Cober kanadai blues zenész találmánya. A dupla slide használata esetén az első gyűrű a középső ujjra kerül (általában egy acélrúd) valamint egy gyűrű kerül a hüvelykujjra. A dupla gyűrű célja, hogy lehetővé tegye a gitárosnak akkordok játszását és egy szélesebb körű hangzás használatát. Will Ray használ egy hasonló technikát, mindkét kezén slide gyűrűvel.

12 comments on “Slide gitár játék technika

  1. Pingback: Santa Claus is Coming to Town - GitárPengető.hu

  2. Pingback: David Gilmour és a slide gitár együtt jól hangzik - GitárPengető.hu

  3. Pingback: Gitár nyak és húrmagasság beállítása - GitárPengető.hu

  4. Pingback: Belarus öreg néni blues - GitárPengető.hu

  5. Pingback: Az igazi slide gitáros tehetség, Derek Trucks « GitárPengető.hu

  6. Pingback: Gitár nyak és húrmagasság beállítása « GitárPengető.hu

  7. Pingback: Hangolás típusok

  8. Pingback: Gitár hangolás típus D-G-D-G-H-D

  9. Pingback: Steel gitár « GitárPengető.hu

  10. Pingback: Kottaolvasás alapjai (2-es szint) « GitárPengető.hu

  11. Pingback: Példa a slape, slide és tapping technikára Guthrie Govan-tól « GitárPengető.hu

  12. Pingback: Santa Claus is Coming to Town « GitárPengető.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük