Swing zenei ritmus

A swing egy lüktetés a zenében, amit a dob, a bőgő és zongora ritmusszekciója ad meg egy együttesnek. Ha minden második ütést egy kicsit későbbre teszünk a ritmusban, miközben a többi a helyén marad, akkor swingesedik a ritmus.
Mondhatjuk, hogy páros nyolcadok pontozva vannak.
A swing erőteljes ritmusszekciója nagybőgőből és dobokból áll, ez adja a kíséretet a rézfúvós (trombita és harsona), a fafúvós (szaxofon és klarinét) illetve néha a húros (hegedű vagy gitár) hangszereknek. A zene tempója általában közepestől gyorsig terjed, jellemzőek a swinges (nyújtott, triolás) nyolcadok. A swing együttesekben legtöbbször szerepel egy szólista, aki a hangszerelt részekre improvizál. A táncolható swing, olyan zenekarvezetők vezetésével, mint Benny Goodman és Count Basie volt az amerikai populáris zene legdominánsabb formája 1935 és 1945 között.

A swing valamikor 1930 tájékán alakult ki az Egyesült Államokban. Eleinte kisegyüttesek játszották, sok-sok improvizációval, majd 1935 körül, a klasszikus zenei elvek hatására kisegyüttesek helyett nagy létszámú zenekarok, úgynevezett big band-ek kezdték játszani ezt a muzsikát, 15- 20 fővel. A fantasztikus ritmus alapokat játszó dob, bőgő, zongora mellett megjelentek a szaxszofon-, trombita-, trombon szekciók, néha egy-egy klarinéttal kiegészülve, valamint egy ritmus gitár is. Olyan együttesek fémjelezték ezt a korszakot, mint Count Basie, Duke Ellington, Lionel Hampton, Benny Goodman, Artie Show, Woody Herman, Glenn Miller, Tommy Dorsey, stb.

Ilyen nagy létszámú együttesekhez tökéletes szervezettség, partitúra, komoly hangszerelés szükségeltetett. Leszűkült az improvizáció lehetősége is, bár azért mindig jelen volt az összes számban. Elképesztő felvételek készültek a 30-as évek közepétől az 50-es évek elejéig. Aki ezeket a felvételeket meghallgatja, annak a swing átjárja a testét és lelkét.

A pompás muzsika velejárója volt a swing tánc is, melyből a későbbi rock and roll tánc is kialakult, és ezzel egyidőben az 50-es évek közepén a rock and roll, mint zene is, mely a swing és a legnagyobb amerikai big band-ek életterét erősen beszűkítette. Nagy nevek, mint Count Basie, Duke Ellington, Woody Herman, Beny Goodman, Lional Hampton és a többiek.

A swing ritmus:

Ma ismét divat a swing. Reneszánsza van Frank Sinatrának és a fiatal kanadai énekes Michael Buble is a swing szárnnyain repült a magasba. Persze ez a swing már nem az a swing, de akkor is nagyon jó hallgatni.

3 comments on “Swing zenei ritmus

  1. Pingback: Humor swing ritmussal kísérve - GitárPengető.hu

  2. Pingback: A nagyon szerethető Swing Business zenekar « GitárPengető.hu

  3. Pingback: Zenei ritmusok (1-es szint) « GitárPengető.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük