Hangadók zenekar

A Hangadók zenekar a Molnár Gábor Műhely Alapítvány sérült fiataljainak zenekara. Keressük Őket a YouTube csatornájukon és a Facebook oldalukon is.


A Molnár Gábor Műhely Alapítvány 1995-ben az Ajka és vonzáskörzetében élő, elsősorban értelmileg, érzékszervileg, pszichésen sérült fiatal felnőttek, illetve az intézményes oktatás, nevelés kereteiből sérülésük, életkoruk miatt kiszoruló emberek életminőségének javítása érdekében jött létre.
MGM AlapítványAz alapítvány célja egy hiányzó intézmény létrehozásán túl, hogy az iskolákból elutasított, túlkoros, problémás, gyakran szociálisan is hátrányos helyzetű fiatalok bekapcsolása a társadalmi életbe és esélyegyenlőségük biztosítása.
A fogyatékos fiatalok társadalmi integrációjának elősegítésén kívül, szervezetünk igyekszik a másság elfogadását, a toleranciát, mint emberi értéket minél szélesebb körben terjeszteni.
2000 óta Ajka Város Önkormányzatával szoros kapcsolatban működünk, és a pályázati lehetőségek mind hatékonyabb kihasználásával több olyan programot, fesztivált tudunk szervezni, ahol a fiatalok pozitív társadalmi szerepekben mutathatják meg magukat.
https://hu-hu.facebook.com/hangadok
http://www.mgmalapitvany.hu/
http://www.infocelldomolk.hu/hir_olvas/permalink:a-hangjukat-es-a-szivuket-adjak-nekunk-ok-a-hangadok-zenekar-2013-07-03-084306/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük