Kontrust

kontrustKontrust egy crossover zenekar Ausztriában, ahol az énekes Agata, egy lengyel hölgy. A zenekar 2001-ben alakult a zenekar Suicide Mission néven. A zenekar híres viselete a lederhosen (lásd a lenti képen). A dalszövegeik elsősorban angolul szólnak, de a német és a szláv nyelv is bekerült néhány dalba.

 

lederhosen-kontrust2006-ban a zenekar elnyerte az osztrák Newcomer Award-ot, a zenekar első zenei videójával, a Phono Sapiens című számmal.
A második album, a Time To Tango címmel 2009. június 19-én jelent meg Ausztriában. A Smash Song volt az első kislemezük. A Bomba című daluk helyet kapott a holland zenei listán és ez volt az első számú letöltött rock dal a holland iTunes Store-ban.
 

2010-ben a Kontrust elnyerte a Amadeus Austrian Music Award-ot (Hard & Heavy kategóriában). Ők játszottak a 2011-es Przystanek Woodstock-on és kérték Jerzy Owsiak-ot (aki egy lengyel újságíró és társadalmi aktivista), hogy mint ráadásként játsza el a Bomba című számot.

Hivatalos információk szerint több mint 300.000 ember látta Kontrust teljesítményét, így ők azok az osztrák művészek, akik a legtöbb résztvevőt voltak képesek egy koncertre vonzani a mai napig.
Elérhetőségeik:
http://www.kontrust.info/
https://www.facebook.com/kontrust
https://twitter.com/kontrust
http://www.songlyrics.com/kontrust-lyrics/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük