More than words és Nuno Bettencourt munkája

Tudom, hogy mindenki ismeri ezt a balladát, mégis itt a helye, mert szerintem mindig jó meghallgatni, feleleveníteni, amely egy rock zenekar, az Extreme műve.
A dal egy kizárólag akusztikus gitárra van építve és Nuno Bettencourt munkája. Az éneket Gary Cherone-tól hallhatjuk (a vokált pedig Bettencourt végzi).

heart_guitar
A dal az Extreme II: Pornograffiti albumán került kiadásra 1990-ben. A dal igencsak eltér a funk metáltól, de mondják, hogy beleivódtak a zenekar stílusjegyei.

Csak, hogy tudjátok a “More Than Words” 1991. március 23-án az amerikai Billboard Hot 100-as listáján 81. volt és nem sokkal később elérte a Number One-t. Majd az Egyesült Királyságban 2. lett, ahol a csoport sikerében áttörést jelentett.

A dalt Bettencourt írta, mint egy figyelmeztetést, mert szerinte a “szeretlek” szó értelmetlenné vált: “A szót az emberek azt olyan könnyen és olyan könnyedén mondják ki. Azt hiszik, ha kimondják minden megoldódik és minden rendben van. Néha van, hogy többet kell tenni a szerelemért és meg kell mutatni más módon is!

Extreme “More Than Words” című számát egy másik ballada követte a “Hole Hearted” volt, ami valamivel gyorsabb ütemű, mint “More Than Words”, de ennek ellenére a negyedik helyre került az Egyesült Államokban és a harmadikra Kanadában.

http://extreme-band.com/
https://www.facebook.com/extremeband
http://hu.wikipedia.org/wiki/Extreme

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük