Thomas Zwijsentől metál zene klasszikus gitáron

Köszönjük Tamásnak a zeneajánlatot! A korábban már bemutatott Iron Maiden zenekar Fear Of The Dark című számát most egy ügyes belga metál stílust játszó gitárostól hallgassuk meg, aki klasszikus gitáron szólaltatja meg ezt a művet.

Thomas előadásai főként az Iron Maiden (és válogatott más művészek) dalaiból kerülnek ki klasszikus gitáron előadva, amelyek 2007 óta jelennek meg a YouTube-on. Ezen kívül több albuma is megjelent 2013-ban és 2014-ben kiadott “Nylon Maiden” és “Nylonized”.

2001 óta részt vesz Blaze Bayley-vel közös turnén, aki egyébként 1984 és 1994 között a Wolfsbane zenekar, majd 1994 és 1999 között az Iron Maiden frontembere volt.
2012-ben megjelent a The King of Metal album, amelyben Thomas aktív szerepelt vállalt, majd ezt követően 2013-ban a Russian Holiday E.P. is.

Thomas Zwijsen 9 évesen kezdett zeneórákra járni, amikor klasszikus gitározást tanult Belgiumban és Hollandiában. Játszott a Sarcadia nevű helyi heavy metal zenekarban.
A YouTube-ra többek között Dream Theater és Deep Purple dalokat töltött fel saját előadásában. Ezen videók népszerűségére példa, hogy több mint 4,7 millió találatot szereztek eddig és 22 000 előfizetővel rendelkezik.

https://www.facebook.com/ThomasZwijsenGuitar

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük