Vasarely és Csepei Tibor barátsága és a zenélő képek

A két név közül valószínűleg Vasarely neve cseng ismerősen a többség számára.

Csepei Tibor  neve pedig nem csak azoknak, akik annak idején az Astoriához jártak hozzá, hanem akik megvették a Csepei féle gitáriskola kiadványt, a zene szeretetét mindenképpen tovább vitték magukkal.
vasarely-csepei

De hogy találkozik össze ez a két név?

  • Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) (Pécs, 1906. április 9. – Párizs, 1997. március 15.) magyar festő, az op-artjelentős képviselője.
  • Csepei Tibor gitárművész, zenepedagógus, műgyűjtő.

A közös vonás:

Csepei Tibor gondolatai: “Zeneszeretetem vezetett el Vasarelyhez, akinek munkáiban különbözõ zenei elemeket fedeztem fel, nemcsak látom, hanem szinte hallom is a képeket, sõt, azok színeit hangjegyekre cserélve el is tudjuk játszani õket. Victor Vasarely úgy alkotja meg háromdimenziós képeit, hogy azok nagy része megegyezik mind a törzs, mind a kromatikus hangsorral.”
Tehát a kromatikus hangsor megjelenik műveiben. 22 könyvben fel is dolgozták már ezt a matematikára alapozott zeneelméleti rendszert, és az alapján be van bizonyítva, hogy Vasarely tudatlanul a zenére épített mindent.

Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) életműve:

Victor Vasarely-t tekinthetjük az optikai festészet, vagy „op-art” legjelentősebb képviselőjének, mind életműve, mind számos elméleti munkája révén, amelyekben egyebek között a mozgást úgy jellemzi, mint „azt az erőszakot, amellyel a szerkezetek szemünk recehártyáján közvetlen ingert okoznak”. Az 1970-es években még nem létezett komputeres grafika, sem a fotoshop technika, mégis sokkal előrébb haladt koránál.

https://www.youtube.com/watch?v=Lj7ikvtAefU

Csepei Tibor gitárművész és a Csepei zenészcsalád:

jazz-gitar-iskola1-2A világhírű magyar festõ alkotásainak legismertebb, legnagyobb gyűjtője a Csepei zenészcsalád, a kiállítást Csepei Tibor kísérte több alkalommal körútjára, aki 1978-ban vásárolta meg Vasarelynek egy mozgó kompozícióját. Az első képet követte a többi, később kiállításokat rendezett belőle, amely kiállításokon a Csepei család hangversenyeket adott, hogy mások számára is nyilvánvalóvá tegye ezeknek a képeknek és a zenének a szoros összefüggéseit.

„Vasarely képei zenélnek. Ajánlom e szép muzsikát, az énekek énekét minden embernek, jöjjenek, ismerkedjenek Vasarely csodálatos, üde és tiszta világával.” (Csepei Tibor)
Csepei Kati a színeket és a formákat az elektronika segítségével zenei hangokra fordította.

Kitekintés Vasarely munkásságára:

A Világűr című művét 1982. június 24-én Jean-Loup Chrétien, az első francia űrhajós vitt fel a Szojuz T-6 űrhajón – a szovjet-francia interkozmosz együttműködés keretében – a Szaljut 7 űrállomásra. A képet 1981-ben készítette Vasarely. Az űrutazást követően a műre rákerült a képzőművész és az űrhajósok (Chrétien, Vlagyimir Dzsanibekov, Alekszandr Ivancsenkov) kézjegye, továbbá a Szojuz T űrhajó és az UNESCO igazoló szárazpecsétje.

Hivatkozások Victor Vasarelyhez:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Victor_Vasarely
www.vasarely.hu/
www.iranypecs.hu/hu/info/kiosk-latnivalok/vasarely-muzeum.html
www.museum.hu/muzeum/89/Vasarely_Muzeum
Plusz egy bookline ajánlat:
https://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Victor_Vasarely_Szines_varos&id=2101915340&type=10
Egy kiállítás alkalmával mutatták be Csepei Kati diaporáma filmjét, amely a Mester életét tárta a közönség elé.

Hivatkozások Csepei Tiborhoz:
https://www.kezdi.info/news/victor-vasarely-kiallitas/3171
http://www.vasarhely.ro/kozter/%E2%80%9Evasarely-kepei-zenelnek%E2%80%9D#.WaqY_flJZdh
Plusz egy bookline ajánlat:
https://bookline.hu/szerzo/csepei-tibor/44519

Színelmélet:
https://vna.hu/wp-content/uploads/2010/10/9048-Sz%C3%ADnelm%C3%A9let.pdf

3 comments on “Vasarely és Csepei Tibor barátsága és a zenélő képek

  1. Pingback: Rajzold le a zenét! - GitárPengető.hu

  2. Csepei Tiborhoz jártam gitárt tanulni 1980 körül 3 évig. Minden fénymásolt kottát megvetetett velünk akkor 6 ft per lap. És még minden könyvet amit ő írt. Egyszer nemet mondtam mert édesanyámmal éltem és nem volt rá pénzem. Ordibált velem a többiek előtt.Tanítani ő nem tanított hanem más tanárok és azok akik már jobban tudtak gítározni.És év végén kaptunk egy előre kitöltött bizonyítványt.

  3. Csepei Tiborhoz jelentkeztem gitározni 15 éves koromban.
    Fiatal gyerek voltam alkalmi munkákból tartottam fenn magam, albérletben éltem. A mester erőszakosan előre kifizettetett 4 hónapot, ami az összes pénzem volt. Miután rájöttem, hogy nem kellett volna belerángattatnom magam ennyire, szóltam hogy kérném vissza pénzem! Nem tudok járni így órára! A mester nem adta vissza a pénzem! Jól leordította a fejem, és még én érezhettem magam nagyon kellemetlenül! Agresszív állatként viselkedett, adott egy gyenge fénymásolt, kottát és azzal el volt intézve többhavi bérem! Se pénzem se gitáróra! Nem fogadta el hogy nem tudok járni! Kellett neki egy taknyos, szerencsétlen éhbére!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük