Balatonpark 2014 – Balatonfenyves

Balatonpark 2014 – Balatonfenyvesi Szabadtéri Színpad
2014. június 27. és augusztus 23. között Balatonfenyves élete kissé megváltozik.

Megváltozik, hiszen közel harminc estén át nagyszabású zenei és színházi produkciók érkeznek a tó partjára – ugyanakkor csak kissé változik meg, mert Fenyvesre továbbra is érvényes lesz a település szlogenje, hogy csendes és családias, kultúrára fogékony üdülőhely. A BALATONFEST keretein belül számos koncert mellett musicalt is bemutatnak a Balatonpark Szabadtéri Színpadon.

A nyár folyamán a magyar könnyűzene legjelesebb képviselői érkeznek Balatonfenyvesre, fellép Charlie, Demjén Ferenc, Zorán, Fenyő Miklós, Hobo, Lerch István és Révész Sándor, az együttesek között pedig a „nagy öregek” a Korál és a Bikini mellett, az ifjabb generáció is képviselteti magát: a Magna Cum Laude, az Anna and the Barbies és a Vad Fruttik előadásával. Ami a színházi programokat illeti, szabad téren ritkán látható prózai produkciók elevenednek meg Fenyvesen, mások mellett Kulka János és Kern András főszereplésével. S talán nem is létezik olyan musical, illetve rockopera, amelynek dalai ne csendülnének fel a BALATONPARK estéin, a Képzelt riporttól egészen a Jézus Krisztus Szupersztárig.

http://www.jegytrafik.hu/csalad/balatonpark-2014-balatonfenyvesi-szabadteri-szinpad-program-fellepok-jegy
http://www.eventim.hu/hu/jegyek/balatonpark-2014-balatonfenyves-szabadteri-szinpad-es-rendezvenypark-363272/event.html

Program
2014. június 27. Charlie Band
2014. június 28. Magna Cum Laude koncert
2014. július 3. Musical Show
2014. július 4. Révész Sándor koncert
2014. július 5. Demjén Ferenc koncert
2014. július 6. Zorán koncert
2014. július 9. Ez a hely
2014. július 10. Szeretem a feleségem
2014. július 11. Képzelt riport musical

2014. július 15. Esőember
2014. július 16. Hobo – József Attial est
2014. július 17. Hajós András és a Modern Art Orchestra koncert
2014. július 18. Tátrai Band koncert
2014. július 19. Jézus Krisztus Szupersztár rockopera
2014. július 23. Végállomás koncert
2014. július 24. Korál 40 éves jubileumi koncert
2014. július 25. Bikini koncert
2014. július 26. Kramer kontra Kramer
2014. július 31. Irigy Hónaljmirigy koncert show
2014. augusztus 1. A kellékes
2014. augusztus 2. Vad Fruttik – Anna and the Barbies koncert
2014. augusztus 8. Fenyő Miklós koncert
2014. augusztus 9. Hobo Vadászat
2014. augusztus 13. Hobo – Jim Morrison
2014. augusztus 14. Neoton Família koncert
2014. augusztus 21. Lerch István és a Super Group
2014. augusztus 22. Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert

One comment on “Balatonpark 2014 – Balatonfenyves

  1. Pingback: 2014-es fesztiválok « GitárPengető.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük