Nagybányai magyar napok – Főtér fesztivál 2017.

A szeptember 11. és 17. között megszervezett fesztivál sok érdekességet kínál az oda látogatóknak.

foter fesztival 2017-nagybanyai magyar napok
A rendezvény első napjain, hétfőtől szerdáig egy-egy vagy két programpont lesz, csütörtökön a tavalyi nulladik nap mintájára kulturális és szórakoztató programok kerülnek előtérbe. Péntektől pedig a hagyományos gazdag programsorral folytatódik a Főtér Fesztivál.

Egy hetesre nő a nagybányai Főtér Fesztivál.

Nő a koncertek száma idén: elsőként Hobo lép fel, pénteken az Alma együttes, illetve Bródy János, szombaton pedig a Magna Cum Laude, emellett pedig három helyi zenekar és két nagybányai-kolozsvári tagokból álló zenekar (Rivulus Band, Sicksgeneration, Adamantium, Move On, Yesterday). A Kárpát-medencei magyarok népzenéje 2017-es turné keretén belül pedig két magyaroszági zenekar is Nagybánya vendége lesz.

Újdonságnak számít a Főtér fesztiválon a vonósnégyes koncert, slam poetry, élő könyvtár, kendama és spinner bajnokság, nerf bajnokság, tollaslabda bajnokság, Baranta bemutató, szabadtéri edzőterem, a római katolikus esperességi nap és egy Gospel-előadás.

2017-ben nagyobb hangsúlyt kap a művészet.

Két kortárs installáció lesz a téren, Oláh László Tibor nagybányai fotográfusnak és a 70 éves Madarassy György festőművésznek kiállítása nyílik.
Új Bergeráj néven egy hétre kinyit a hajdani híres művész kávézó-cukrászda, ahol mai nagybányai művészek festményeit állítják ki, a gyerekeknek pedig interaktív festészeti oktatást szerveznek szombat délelőttre.
Fellép a nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör két előadással, illetve a Szatmári Harag György Társulat is.
A szervezők még több gyerek és ifjúsági programmal készülnek: hagyományos bábszínház, diáknapok, interaktív festészet, kézműves foglalkozások, motorozás, gördeszka és roller bemutató, különböző sporttevékenységek, aranymosás a téren, térrajzolás, tehetséges diákok kiselőadásai is részét képezik a fesztiválnak. Ugyanakkor diákelőadások, baba-mama klub foglalkozás, vizes luficsata, kürtőskalács műhely, közös éneklés is lesz.
A rendezvény keretében adják át a Németh László Elméleti Líceum új, Híd-utcai épületét is, és ideiglenesen kinyit a hajdani híres kávézó, a Bergeráj.

A közeli kárpátaljai magyarság is bemutatkozik a rendezvényen, a Kárpátalja sátorban külön programokkal várják az érdeklődőket, jelentették be.

A fesztivál Facebook-oldala.
http://www.foterfesztival.ro/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük