Tag Archives: Angyalok

Dinnyés József a magyar Bob Dylan

Dinnyés József egy szál gitáros, szájharmonikás a magyar Bob Dylanként is emlegetett „Bob Dinnyés”, de manapság a “daltulajdonos”.

  • 1963-ban kezdett énekelni.
  • 1966-ban alapító tagja és dalszövegírója volt az első magyarul éneklő szegedi zenekarnak, az Angyaloknak.
  • 1967-ben “Karrier” című, Veress Miklóssal közösen írt dalával lett országosan ismert, amellyel 2. helyezést ért el az első magyar pol-beat fesztiválon.
  • 1973-as, első kislemezén két Buda Ferenc- és egy Morgenstern-vers mellett egyetlen saját szerzeménye, az Aranyos emberek szerepelt.
  • Az 1970-es években egyrészt a versmegzenésítések és a saját dalok kettőssége jellemezte műsorait, másrészt az a furcsa helyzet, hogy miközben számtalan koncertet adott országszerte, sőt hivatalos ünnepségek, KISZ-táborok állandó fellépője volt, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egészen 1985-ig nem volt hajlandó lemezt készíteni vele.
  • 1985-ös lemezéről még ekkor is kicenzúrázták a címadó Határtalanul c. dalt.
  • A lemez megjelenése után öt évvel megjelent a Kín és dac című 35 dalos album költők verseire.
  • Az 1990-es években alapított Aranyalmás Kiadó sorra megjelentette a hosszú évek során összegyűlt szerzeményeit.
  • Öt évszázad magyar nyelvű költészet verseiből előadássorozatot szerkesztett.
  • Szabadiskolát alapított, melynek keretein belül a történelem, irodalom és a zene hármasságát mutatja be az érdeklődő kisközösségeknek.
    Forrás: wikipedia

read more