Tag Archives: Billy Corgan

Guitar battle vagyis Gitár párbaj

A gitár párbaj, (guitar battle) egy olyan gitáros megmérettetés, ahol két vagy több gitáros felváltva szólózik, ritmusszekcióval együtt vagy anélkül. A célja, hogy eldöntsék egymás között, melyik párbajozó gitáros leginkább jártas a hangszeren. Gyakran előfordul, hogy a gitárosok először csak finoman kezdik az improvizatívan fejtegetni a dallamokat, miközben fokozatosan növekvő bonyolultsága lesz a technikájuknak.
A gitár csata lehet mondani, hogy több mint, amikor csak egy gitáros szólózik, mivel ez alkalommal a többi gitáros jelenlétében teszi ezt. Fontos szerepet kap a készség, kitartás vagy a másik gitáros(ok) elismerése, hogy nem tudnak nyerni.

Guitar_Battle

Példák a gitár párbajra:

Judas Priest:

A heavy metal banda, a Judas Priest volt az egyik első zenekar, aki kihasználta a kettős gitár játékot. Jó példa erre a “Metal Meltdown” című dal, amelyben a gitáros Glenn Tipton és KK Downing felváltva játssza a gitárszólót, az első harminc másodpercet a számból.

G3 (2015-től G4)

Ez egy koncertturné, amelyet Joe Satriani által került megszervezésre, aki mellett két (2015-től 3) másik gitáros is szerepel. Az 1995-ös indulása óta évente megrendezésre került. A programban szerepelt már több gitáros, köztük Steve Vai (Satriani egykori tanítványa), Eric Johnson, Kenny Wayne Shepherd, Yngwie Malmsteen, John Petrucci, Robert Fripp, Paul Gilbert, Steve Morse, Steve Lukather Uli Jon Roth, Michael Schenker, Adrian Legg és sok más vendég, köztük Tony MacAlpine, Johnny Hiland, Keith More, Chris Duarte, Andy Timmons, Neal Schon, Gary Hoey, Brian May, Billy Gibbons, Johnny A, George Lynch, Patrick Rondat, Herman Li, Alejandro Silva, Eric Sardinas, és Justin Guerin.

Egy másik példa a Guitar Battle című album, amelyet az alábbi gitárosok adnak elő. Érdemes meghallgatni!

Steve Morse (Dixie Dregs, Steve Morse Band, Kansas, Deep Purple)
Andy Timmons (Danger Danger, Andy Timmons Band)
Al Pitrelli (Alice Cooper, Danger Danger, Megadeth, Savatage, Trans-Siberian Orchestra)
John Petrucci gitara (Dream Theater, Liquid Tension)
George Lynch gitara (Dokken, Lynch Mob)
Michael Lee Firkins (Michael Lee Firkins Band)
Reb Beach (Winger, Dokken, Whitesnake)
Brad Gillis (Night Ranger)

https://www.youtube.com/watch?v=o_4h_vhETdI

read more