Tag Archives: Póka Egon

Hobo és Bandája, 30 éves a Vadászat JUBILEUMI KONCERT

Budapest Park – Nagyszínpad

2014. július 12. szombat
19:00 – 22:00

hobo_es_bandaja

Hobo és Bandája, 30 éves a Vadászat jubileumi koncert
“Azt hittem, hogy rosszul látok, hova lettek a vadászok?”
1984-ben megjelent a Vadászat album, amelyet maga Aczél György elvtárs cenzúrázott és ezzel meg is átkozott, semmilyen rendszerben nem kapott támogatást.
Egy évvel az album megjelenése után megírtuk az első filmforgatókönyv vázlatot, amit az azóta eltelt majdnem 30 év alatt sohasem fogadtak el. A magyar televízió sem mutatta be sem a koncert, sem a színházi változatait, pedig ezekről felvétel készült.
Magát a művet a közönség tartja életben és ezért hívunk és kérünk mindenkit, hogy jöjjön el meghallgatni az újraértelmezett változatát, zenekarom, a Hobo és Bandája (Póka Egon – basszusgitár, ifj. Tornóczky Ferenc – gitár, Fekete Kovács Kornél – trombita, Szakadáti Mátyás – zongora) előadásában.
Szeretettel vár mindenkit:
Hobo


 

read more