Időutazás a 60-as években magnókazettákon keresztül

Az International Spring exkluzív zenés időutazása 4 évtizeden és egy raklapnyi kazettagyűjteményen keresztül

Ligeti Gyuri

Zenei producer, a zajzajzaj stúdió vezető producere. Nagyjából bármin zenél, de legszívesebben Fender Stratocasteren, amelynek egyben gyűjtője is. Jelenleg a Ligeti Gyuri Álomgyára zenekar frontembere, korábban a The Puzzle és a We Are Rockstars alapítója, évekig a Zagar tagja. Azóta foglalkozik zenével, mióta lábujjhegyen feléri a zongorát.

Beck Zaza

Zenész, a zajzajzaj stúdió vezetője. A 30Y zenekar alapítója, dobosa. Azóta foglalkozik zenével, mióta kiderült, hogy nem focista lesz. Hangszere a mai napig az a Yamaha, amit PicsaMikitől ❤ örökölt.
Mindketten a 70-es években születtek. A kazetta – korszakban kezdték a zenegyűjtést. Pontosan tudják, hogyan kell tollal vagy ceruzával visszatekerni a szalagot, hogy azzal ne fogyjon az elem a walkmanből. Ez a tudás már sokszor húzta ki őket a sz@rból az élet egyéb területein is. Együtt zenélnek a Kinoschweiz-ben.

Négyrészes sorozatunkban teljesen szubjektív módon évtizedekre bontva mutatják be kazettagyűjteményükön keresztül a pop és rockzene gyönyszemeit.

Szervező: PTE Nemzetközi Igazgatóság

Time Machine 1. rész: A hatvanas évek – https://youtu.be/YaKznMY97Og

Time Machine 2. rész: A hetvenes évek – https://youtu.be/As79ohQu8Bw

Time Machine 3. rész A nyolcvanas évek https://youtu.be/vNkVYd0cxPE

Time Machine 4. rész A kilencvenes évek https://www.youtube.com/watch?v=pcZATBuMiwc

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük