Tudjuk, hogy a magyar kultúra meghatározó része az ivászat, (fokozatai az iszogatás, italozás, piálás, vedelés), megy a sör, a bor, a pálinka, amelyet a statisztikák is jól mutatnak.
Sok tudományos (sörivók szerint áltudományos) cikk lelhető fel ebben a témában és természetesen számos nőktől származó beszámoló a munka utáni hazaérkezésekről: “Alkoholfogyasztás Magyarországon: a világátlag kétszerese” vagy “Nem alkoholista vagyok, csak magyar”, stb.
Az egyik reggelen meghallgattam egy Beatrice albumot és a sok jó szám között (Ronda lány, Vakaroma, Illa-berek, Bankárock) elhangzott a Sördal is.
Szóval, kíváncsi lettem, hogy a zenekarok, zeneszöveg írók között mennyire kedvelt téma az alkohol, az ivászat és persze hogy igen. A dalokat persze az élet írja, így kétségünk sincs afelől, hogy ezek józanul születtek. Persze látunk erre ellenpéldát is, amely alkalmával rengeteg vicces szlogen is elhangzik ilyenkor. Példaként: “Csak még egyet”; “Csak még egy utolsót”; “A legvégére… fojtónak”; “Mije van a fának: Levele!”
További vicces, italozásra buzdító szlogenek a cikk végén!
Hogy legyen áttekintésünk a zeneszerzők műveiből, pár sort idézzünk, ami az italozás lényegét emeli ki a mindennapok szürkeségéből:
– Legszebb öröm a söröm
– Pálinka, szerelmem, légy az enyém
– Arra gondolt otthon talán akad egy kis innivaló…
– Még egy sör azt’ jól vagyok
– Nem érdekel engem őr, csak a barna üveges sör!
– A jó sör, ó, jön is megy is, sebaj, ha rongyom rámegy is
– Tombol kint a világ, sok nem kell, hogy jobb legyen, pár sör és pár barát
– A sör jobb, mint a nő, soha nem sír semmiért
– A gondjaim orvosolom, egy láda sör az asztalomon
– Csak azért iszom én: odavagyok/nebúsuljak kicsikém, temiattad
A szerzemények ebben a témában. Akinek van kedve, keressen rájuk:
– Beatrice – Sördal
– Fonográf – Lökd ide a sört
– Koncz Zsuzsa – Miszter alkohol
– Sidol : A pogó, a sör, meg a haverok
– Béres Zoltán – Micimackó És A Sör
– 3/4 hét – Még egy sör
– Ifjúgárdisták – A sör
– Kaláka – A jó sör, ó
– Ego-Project – Pár sör és pár barát
– BAD ForesT – A sör jobb, mint a nő
– Bikini – Láda sör az asztalomon
– Hollywood Rose – Sör a földön
– Ganxsta Zolee és a Kartel – Isten, család, sör
– Punkie – Sör meg füst
– Magna Cum Laude – Pálinkadal
– Maszkura és a Tücsökraj: Pál Ilonka
– Mercy együttes: Pálinka dal
– Budapest Bár (Lovasi András): Szilvafácska
– Gringó Sztár: Pálinka SunriseFirkin: Igyunk pálinkát!
– Kárpátia – Pálinka
– Delta – A sör, a bor, a pálinka
– Matyi és a Hegedűs – Sör, bor, pálinka
– Alvin és a Mókusok – Sör, Bor, Pálinka
– Bohemian Betyars – Hegedű, bor, pálinka
– Jazz+Az – Gin, rum, sör, bor
– Tömény Rózsi: Részeg vagyok
– Irigy Hónaljmirigy – KFT – BorfesztiválKispál és a Borz – Extra Light
– HétköznaPICSAlódások – Róbert bácsi ingyenkocsmája
– MC Hawer & Tekknő – Hajlik a rózsafa
– Magyar nóta – Csak azért iszom én
– Borivóknak való nóták: http://www.szepi.hu/nota/nepdal/szoveg/Kalamajka/Ez_is_boriv%C3%B3knak_val%C3%B3%21/lista.html
2015-ös rádiókabaréban – Pappa pia című szeszmusicalje (Harmóniák Annamary, Vida Péter, Polgár Péter)
A cikk elején beígért vicces szlogenek:
Hogyan is mondta Lenin? Be a szervezetbe!
Utálom az alkoholt: pusztítom, ahol érem.
A jelszó: halál a májra!
Arról jöttünk. Erre iszunk.
Csak egy gyűszűnyit, egy ujjnyit ám! De az ujjamat fölfelé tartom, he!
Az alkohol öl, butít, és gyomorba döntöm.
Sörre bor mindenkor – borra sör: forevör!
Mondok egy pohárköszöntőt, figyelem! … SZERVUSZ POHÁR!
Igyunk, hogy legyen húgyunk!
A legjobb öröm a söröm!
Legjobb sör a Borsodi: attól megy a harckocsi.
Legjobb sör a Szalon: attól áll a f*m.
Legjobb sör az Amstel: attól áll a f* fel!
Mit mondott Kun Béla? Be a szervezetbe!
Bátorkodom megjegyezni, hogy szeressünk mindent, ami a-val kezdődik. A sört, A bort, A pálinkát.
De azért inni csak mértékkel és tartózkodással! mérték a vödör, tartózkodás az asztal alatt!
Mije van a fának? Levele!
Le fenékig húzóra! Amennyi marad, annyi a harag! (németül: ex, oder nie wieder Sex!)
Mindegy mi, csak ártson. Nem baj, ha sose látott szőlőt.
Inkább a szemem folyjon ki!
Hiszen az élet olyan, mint egy motor: be kell rúgni. Különben nem megy!
Félig berúgni kidobott pénz!
…mintha alámgyújtottak volna!
Mint az anyád teje?
Mert csúnya nő nincs, csak kevés pia!
Minek iszik, aki nem bírja?
Drága jó söröcském, Isteni italom. Nem tilthat el tőled semmilyen tilalom.
Hogy áll a hajad?: IGYÁL
Mire igyunk? GYÓGYSZERRE
Isten Isten Ember Ember Asszony Állat!
Fenékig – “Sose lássuk Rákosit!”
Isten a mennybe, te meg ide menj le!
Nagymagyarországra!
Hány óra? Húzóra!
Hová szállnak az angyalok? A Mennybe! – Na menj be!!!
Isten éltesse a feleséged urát!
Ne rakjuk el szuvenírbe!
Zum Wohl!
Pingback: Kottaolvasás alapjai - GitárPengető.hu