Supernem, nem csak Elvileg jó

Nem csak az Elvileg című alkotása jó a Supernem zenekarnak. Hallgassuk meg mindegyik albumukat.

supernem

A Supernem egy magyar rock/punk rock együttes. A tagok rutinos zenészek, régebben a Mester és Tanítványai és az Up! formációban is zenéltek. Imre a Mester és Tanítványaiban dobolt, majd az Up! zenekarban együtt zenéltek Papp Szabolcs basszus gitárossal és Pulius Tibor gitárossal.

Mindezek után a Supernem zenekart 2002-ben megalapították így együtt: Papp Szabolcs énekes/basszusgitáros, Pulius Tibor gitáros és Mózsik Imre dobos.

Az együttes zenéit a mai fiatalos, punk-rockos (mondják úgy is, hogy akrobatikus rockos) lendület, szövegeiket pedig a ifjúságot érintő, szociális érzékenységű témák jellemzik. Több nyári fesztiválon és kis klubokban is fellépnek.

Még 2002-ben megjelent első kislemezük és videoklipjük K-k-kétszer címmel, majd 2003 májusában első nagylemezük is, Hangosabban! címmel, majd ezután a többi: Nemde, Tudományos Fantasztikus Pop, Túl a frekvencián, Rendőrsztori (maxi lemez), Számolj rám (kis lemez), Tejfog.
2014-ig 5 nagylemezt adtak ki, több dalukból is országszerte ismert sláger lett. Az együttes 2011-ig az eredeti felállásban zenélt, ekkor csatlakozott hozzájuk Kubányi Bálint billentyűs.

Rendszeres fellépői a magyarországi rock kluboknak és fesztiváloknak.
Legközelebbi koncertek: https://www.facebook.com/supernemofficial/events
https://hu-hu.facebook.com/supernemofficial

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük