Gyógyító és megbetegítő frekvenciák a mindennapokban

Mi köze van a klasszikus zenének az egészség megőrzéshez?

  • Zenészként tudjuk, hogy minden egyes hangjegynek megfeleltethető egy adott frekvencia.
  • Tudjuk, hogy nem csak a zene milyensége, hanem a zaj igenis hatással van a mindennapjainkra.
  • Azt már kevésbé tudjuk, hogy az egyes frekvenciáknak más-más gyógyhatásai vannak – holisztikus szemlélettel nézve – az ember egészére.
  • Tudjuk, hogy az egyes hangnemek más-más érzelmeket tudnak kiváltani és az egyes szekvenciák pedig különböző hangulatba tudnak minket juttatni, adott lelkiállapotunktól függően.

Tehát a hangok magasságának, a hangok egymásutániságának igenis megvan a maga lélektani, élettani hatása.

A tiltott tudás

Arezzói Guidó, bencés szerzetes alkotta meg a 11. században a legelső szolmizációs rendszert, azzal a céllal, hogy rászoktassa növendékeit a biztos hangeltalálásra és a tiszta intonációra. A gregoriánus egyház be is vezette ezt a hatlépcsős hangskálát, amit később a katolikus egyház eltávolított az istentiszteleteiből, s így az egyszerű nép számára többé nem volt elérhető egészen az 1970-es évekig. Amikor a már ismert hat gyógyító frekvenciát egy amerikai tudós, Dr. Horowitz három további frekvenciával egészített ki. (174 Hz, 285 Hz, 963 Hz)

Az emberi DNS-re gyakorolt hatás

Az eddigi, EEG-vel végzett kutatások a 0 és 40 Hz közé eső rezgések tudatállapotra gyakorolt hatását már sikeresen bizonyították. A Solfeggio frekvenciák egyelőre még kevésbé vizsgálhatóak, habár rengeteg feljegyzés számol be a testre és a lélekre kifejtett gyógyhatásukról. Közülük az 528 Hz hatása az, ami a leginkább kutatott. Különféle vizsgálatok bebizonyították, hogy az 528 Hz rezgése épp megegyezik az emberi DNS rezgésének egy részével, s csaknem bizonyított tény, hogy képes annak befolyásolására, megváltoztatására. A zene rezgésátvivő képességét szilárd anyagon – homokon – (Ernst Chladni) és folyadékon (Alexander Fokes) már sikeresen kimutatták. Vélhetőleg azonban évekig is eltarthat, amíg a tudomány eszközei megfelelővé válnak a gyógyhatás minden szempontból kielégítő bizonyítására. Addig is kénytelenek vagyunk a szubjektív tapasztalatokra támaszkodni, melyek alapján a magasabb frekvenciák inkább a lélekre, az alacsonyabb frekvenciák pedig inkább a testre vannak jótékony hatással.

Nézzük, mely frekvenciánál mik a tapasztalatok!

Húr száma és neve Frekvencia Tudományos hangmagasság jelölés
1 (E) 329.63 Hz E4
2 (H) 246.94 Hz H3
3 (G) 196.00 Hz G3
4 (D) 146.83 Hz D3
5 (A) 110.00 Hz A2
6 (E) 82.41 Hz E2
  • https://www.gitarpengeto.hu/zene-elmelet/hangok-frekvenciaja/
  • Az ember a 16 Hz – 20.000 Hz közötti frekvenciájú hangokat érzékeli. Ez a hallható hangtartomány. (Más élőlények ennél alacsonyabb, vagy sokkal magasabb frekvenciákat is észlelnek, a kutya pl. 40.000 Hz-ig.)
  • A 16 (20) Hz-nél alacsonyabb frekvenciájú hangokat infrahangnak,
  • A 20.000 Hz magasabb frekvenciájú hangokat ultrahangnak nevezik
  • A gitárhúr paraméterek által adódó rezgésszám határozza meg a húr alaphangját. E mellett azonban – bár halkabban – további felharmonikus hangok is hallhatóak. Ennek oka, hogy az adott hosszúságú húron minden olyan állóhullám kialakulhat, amelynek a húr rögzített végein csomópontja van. (Itt több oszcilláció történik, és az úgynevezett Fourier-transzformáció segítségével megtudhatjuk, mennyi van az egyes frekvenciákból.)

174 Hz – a fájdalom enyhítésére (3 vonalas F hang)

A 9 Solfeggio frekvencia közül ez a legalacsonyabb. Erősíti az ember és a földenergia közti kapcsolatot, s ezáltal leginkább a testre van jótékony, fájdalomcsillapító hatással. Állítólag a pánikrohamok kezelésében is segít, ill. hozzájárul a pihentető, mély alváshoz.

285 Hz– a test megfiatalításáért, gyógyításáért (4 vonalas C#/Db és a D között)

Ez a frekvencia elsősorban a sebgyógyulás, a sejt-, szövet és szerv-regenerálódás, ill. az immunrendszer erősítésében fejti ki jótékony hatását. A tapasztalatok alapján elősegíti az ellazulást, és hatására sokan érzékelnek jóleső bizsergést a testükben.

369 Hz – a bűntudat és a félelem oldására (4 vonalas F#/Gb)

Ez az a frekvencia, amely az idegességet, a szorongást kellemes, jóleső érzéssé alakítja. Mindemellett képes a rejtett, gúzsba kötő érzelmeket előhívni, ami alapvető feltétele annak, hogy fel tudjuk őket oldani. A stressz leépítésének következtében – e frekvenciát rendszeresen hallgatva – belső erőre, stabilitásra tehetünk szert. Hatása az első, azaz a gyökércsakrához kapcsolódik.

417 Hz – hogy új lendületet vegyen az életünk! (nem sokkal a 4 vonalas G#/Ab felett)

Ezzel a frekvenciával aktiválható az elveszettnek hitt életöröm, teremtőerő. Tágítja a tudatot, elősegíti a változást, és mintegy kisöpri a bennünk, körülöttünk jelen lévő negatív energiát. A második, azaz a szakrális csakrához kapcsolódik.

528 Hz – a DNS korrekció és a sejtregenerálódás frekvenciája (nem sokkal az 5 vonalas C felett)

A tudósok által leginkább vizsgált frekvencia, amely javítja a megrongálódott DNS-t. Bár tudományos eszközökkel mérhető eredmények ez idáig még nem láttak napvilágot, mégis ez az a frekvencia, amit a kutatók a megroncsolódott DNS fonál helyreállításra használnak. A frekvencia használói gyakran számolnak be a hála, és megkönnyebbülés érzéséről. Hatása a napfonat csakrához kapcsolódik.

639 Hz – a harmonikus kapcsolatokért, és a szeretetért (5 vonalas D#/Eb és az E között)

Ez az a frekvencia, ami az embert érzelmi síkon szólítja meg. Támogatja a szociális képességünket. Hozzájárul a kiegyensúlyozott hangulathoz és a harmonikus kapcsolatokhoz. Komolyabb beszélgetések, családi viták idején különösen érdemes ezen a frekvencián zenét hallgatni. Hatása a szívcsakrához kapcsolódik.

741 Hz – a kiváló intuícióért és a megoldásokért (éppencsak az 5 vonalas F#/Gb felett)

Segítségével felébreszthető az intuíció, ami kiváló eszköz arra, hogy megoldást találjunk a mindennapok kihívásaira. A tapasztalatok alapján a 741 Hz-es frekvencia még egy nagyon fontos hatással bír: képes méregteleníteni mind a tudatot, mind pedig a test sejtjeit. A torokcsakrához kapcsolódik.

852 Hz – a spirituális fejlődésért (5 vonalas G#/Ab és az A között)

Ez az a frekvencia, ami elvezethet a transzcendenshez, azaz átlépheti a tudat határait. A harmadik szem csakrára van stimuláló hatással.

963 Hz – az isteni harmóniáért (5 vonalas A#/Bb és a H között)

Ezzel a frekvenciával már egészen ezoterikus területekre lépünk. Általa kapcsolódhatunk az isteni harmóniához. Összeköttetés az ember és az univerzum között. Kollektív teljesség, mely finom és megfoghatatlan. Hatása a koronacsakrához kapcsolódik.

Alkalmazása

Próbaképpen meghallgathatsz néhány, az adott frekvenciának megfelelő YouTube videót fül/fejhallgatóval, vagy anélkül. Bár ezen felvételek többségének minősége hagy némi kívánnivalót maga után – érdemes az eredeti hanganyagot beszerezni – hatásuk azonban még így is érzékelhető. A YouTube-on – mint bármely más témában – ebben is fellelhető szinte minden. Tapasztalataim azt mutatják, hogy a Meditative Mind videói megbízhatóak. Vannak azonban zenészek is, akik műveik megalkotásához alkalmazzák a különféle frekvenciákat. Ilyen pl. Ludovico Einaudi vagy Oliver Riz.

Csak módjával!

  • Bár ezen frekvenciák hatása a tudomány eszközeivel ugyan még nem igazolt, a fokozatosság és a mérték elvét mégis érdemes betartani. Azt gondolom, hogy a zenehallgatás közben megjelenő testérzetek (előfordulásuk nem szükségszerű), mint a bizsergés, viszketés, hideg-, melegérzet, enyhe szédülés, köhögés, tüsszögés, könnyezés, orrfolyás, torokkaparás, csiklandósság vagy aluszékonyság teljesen normálisnak tekinthető.
  • Nagyon fontos, hogy gépjármű vezetés, vagy munkagépek használata közben ne hallgassunk Solfeggio frekvenciákat!
  • (Volt szerencsém megtapasztalni a nem megfelelő, túlzásba vitt használatukat. Többek között ilyen a felfokozott érzelmi állapot miatti álmatlanság, erős izzadás, erős szédülés, rendszertelen és/ vagy túlságosan szapora légzés. Szóval csak mértékkel!)
  • A legbiztonságosabb, és a leghatékonyabb, ha egy erre specializálódott szakemberhez fordulunk, aki ezen frekvenciákat alkalmazva kíméletes hangterápiával segít bennünket kívánt célunk elérésében.

Forrás: https://issuu.com/csakpozitivanmagazin/docs/cspm_2022_01_31/s/14691227

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük